Sunday, October 25, 2015

A fiú, a kakas, a madonna és én...bevesszük a fények városát!

Ha a cím nem lenne érthető, máris megmagyarázom...:) Az utóbbi hetekben több hírből, forrásból hallottatok párizsi utazásomról, a Louvre-beli tárlatról, ahol munkáimmal részt veszek. De eddig nem szóltam magukról a képekről, amik velem tartanak a 2o15. évi októberi Salon Art Shoppingra, s melyeknek precíz csomagolását, biztonságos szállítását férjem, Zsigmond segítségével oldottam meg.



 A tavalyi párizsi tárlathoz képest idén jóval nagyobb, 98x13o cm-es műveket választottam munkáim közül, így a légi csomagküldés okozott némi fejtörést számunkra.Végül egy egyedi fadobozt csináltattunk, hogy a vékony kerettel ellátott, rámára feszített batikképek sérülés mentesen megússzák a repülést annak a gépnek a csomagterében, amelyen mi is utazunk.
Tehát pár szó a két képről, melyek első, 2oo8-as Indonéz utazásom után készültek a frissen átélt Bali szigeti élményeim alapján. Emlékszem, hogy az akkor megépült házi műhelyemben készített első darabok voltak e batikképek.
A "Kakasos fiú" című festményem témája egy valóságos indonéz kakasviadal élménye, ill. egyik szereplője.

Az esemény rendszeres szórakozásnak számít a szigetvilágban, ahol jobbára fiúk és férfiak vannak jelen fogadási célból, vagy szurkoló nézőközönségként. A nyugati túristáknak morbid, de az ott élő lakosoknak természetes, gyakran átélt hangulat ez a véres viadal, melyet szinte lehetetlen visszaadni... Így én a meleg földszínekkel és a figura töredezett, stilizált ábrázolásával próbáltam ábrázolni a képen azt a naturalitást, ami az élet és halál hétköznapi jelenlétéről szól.


Az "Indonéz madonna" című képem hasonlóan nagy méretű. Modellje egy bennszülött asszony, aki egyszerre cipeli kisgyermekét és piacon vett gyümölcseit. Színes batikolt kendő borítja bambusz kalapját és az árút is hasonló textíliában hordja. A nehéz feladat ellenére a nő mégis kecses és tekintete inkább szelíd, mintsem lázadó... Az élénk mályva színű háttér is kiemeli nőies lágyságát. Bárhol is járok a világban, oly ismerősek ezek a terhek, ez a női sors...

Hamarosan elmesélem Nektek, hogy tetszett a párizsi közönségnek e két kép és hogy nekem milyen benyomásaim voltak a Salon Art Shoppingról. Ha tetszett a poszt, kövesd a galéria facebookos oldalát és ajánld barátaidnak is.

 
  
   

Thursday, October 15, 2015

Csodák útján Indonéziában

Izgalmas programra invitállak Titeket, mely esemény tartalma és hangulata igazán közel áll szívemhez és művészetemhez. Egy egész napos multikultúrális programról van szó, melynek díszvendége és témája Indonézia, ami most megnézhető, meghallgatható, sőt megkóstolható minden hazai érdeklődő számára.


Találkozzunk október 17-én szombaton, az Óbudai Kultúrális Központban - leánykori nevén a csillaghegyi művházban - a "Népek napja - Indonézia" című rendezvényen, ahol velem és batikfestményeimmel is találkozhattok. Mesélek majd saját indonéz élményeimről:  a családi utazásokról és a tradícionális indonéz batikolás titkairól, melyekkel ott találkoztam és hatnak rám máig.



A kiállításra 10-12 batikképet viszek és akit érdekel, szívesen mesélek elkészülésük körülményeiről, jelentésükről. A délután folyamán batik-tanulásra is van mód egy workshop keretében, mialatt egzotikus ízekből és fűszerekből is ízelítőt kapunk. Lesz még gamelán zenei koncert, meditációs gyakorlat, vetítéssel egybekötött úti beszámoló és kézműves vásár is. Majd kicsiknek és nagyoknak egy csodás indonéz mese - az "Esőkirály és a szépséges Jázminvirág" - is szól, az indonéz árny-bábjáték műfajában. Ezek a karcsú, díszes wayang bábok engem is megihlettek:

 A teljes programot ITT találjátok, remélem mindenki talál magának való élményt a nap folyamán.
Nekem nem ez az első alkalom, hogy egy hazai Indonéz napon, mint kiállító és oktató szerepelek, így talán elfogult vagyok az élmények kapcsán...


De mindenképpen nagyszerű dolognak tartom, hogy egy karnyújtásnyira tőlünk belekóstolhatunk a világ másik felén élő emberek kultúrájába, étkeibe, zenéjébe, hétköznapjaiba. Többek között ezekről a tapasztalataimról és szakmai múltamról is találtok infókat a minap megjelent Artnews cikkben és itt, a blogon. Köszönöm, ha megosztjátok a program hírét és ellátogattok a helyszínre!

Wednesday, October 7, 2015

Párizs újra vár!


Talán nem is kell magyarázni, hogy a hazai elismerésen túl egy művész életében mekkora jelentősége van egy olyan nemzetközi résztvevőkkel teli, exkluzív megmérettetésnek, mint egy párizsi művészeti seregszemle. Ahol idén, október 23-án a világ szinte minden szegletéből közel 6oo művész vonul fel a Louvre üvegpiramisa alatt, hogy szakmai-baráti kapcsolatokat építve műveiket a nagyközönség, a galériák és a műgyűjtők elé tárják.



 Immár másodszor veszek részt ebben a varázslatos hangulatú, sodró lendületű "Art Shopping" vásárban, melyen először 2o14-ben a „Museum of the Americas” (MOA) nevű művészeti szerveződés nyújtott számomra lehetőséget a megmutatkozásra itt és több kiállításán is, melyeket évente rendez amerikai, európai és ázsiai helyszíneken. 






Úgy gondolom, az tetszett meg a munkáimban a MOA alapítójának Dr. Raul M. Oyuela  argentin képzőművésznek,  (valamint Ferencz J. Réka festőművésznek, a szervezet magyarországi képviselőjének ) hogy egyedüli magyarként képviselem egy távoli kultúra, az Indonéz tradicionális batiktechnika művészetét. A következő képek a tavalyi eseményről készültek,  Raul Úr társaságában és három hazai művésszel képviseltük hazánkat.



 Talán ugyanezért választott tagjai közé az „Association for the Promotion of the Arts in Italy” (APAI) nevű szervezet is, aki az idei Louvre-beli vásárra delegálja az általa kiválasztott nemzetközi művészgárdát, köztük engem is! Részemről már lázasan zajlik a készülődés: válogatom munkáimat, melyekről a keretet levéve elő kell készítenem a repülőn történő szállításra, a biztonságos becsomagolásra. Hamarosan megmutatom azt is, mely munkákat viszek magammal és hogy zajlik a szállítás....


Tehát aki közületek van olyan kalandvágyó, hogy október 23-25-én épp a francia fővárosban jár, azt szeretettel várom egy baráti koccintásra a Louvre Carusselben, a 2o15-ös Art Shopping művészeti eseményen! 



A következő posztomban beavatlak titeket a keretezés művészetébe, mely gyakran domináns módon meghatározza munkáim hangulatát! Ha tetszik a tartalom, oszd meg barátaid között és gyere a galéria facebook oldalára!