Monday, June 20, 2016

Egy kiállítás képei



Galériám aktuális tárlatát – mely izgalmas kooperáció egy ékszertervező-szobrászművésszel – meghosszabbított nyitvatartással még egy hétig, juni 27-ig láthatjátok. Ezért, illetve a személyes hangú megnyitó emlékére következzen egy képes ajánló a kiállításról, remélve hogy az is eljut ide hozzám a szentendrei Dumtsa korzóra, aki még eddig elmulasztotta a látogatást…



 A képek készültekor több vendégem is érkezett a galériába, - ők láthatók a térben – akiket elbűvöltek a batikképekhez párosított szobrok és ékszerek. Épp maga a művész, Rozsnyay Béla is betoppant kislányával, hogy egyes ékszereket máris elszállítson azoknak, akik már a megnyitón megvásárolták azokat. A batikképek közül is gazdára talált egyik kedvenc alkotásom, a Cseresznyevirágzás című.





 S most jöjjön pár hangulatkép a megnyitóról, mely valóban nagyon baráti-családi jellegűre sikeredett, akár egy hangulatos nyári party… Köszönöm Editnek a megnyitót, kis famíliámnak a támogatást és az összes résztvevőnek a vidám délutánt. 





 A következő fotók arról a koncepcióról szólnak, amely szerint az adott képek szín-és formavilágához válogattuk össze Béla organikus szobrait. Virágokat és fákat a buja esőerdőkhöz, medúzákat és halakat a tengerekhez és a tavak vízéhez társítottuk.














Most első ízben kislányom, Nadin „Fantázialény” című munkája is szerepelt a tárlaton, melyre méltán lehetünk büszkék...


Tehát szeretettel várok mindenkit a galériában júni 27-ig, ahol a képek mellett velem is találkozhattok, sőt csodás ékszereket és batik-nyomatokat is vihettek emlékbe a legújabb kiállításról!



Köszönöm, ha hírét viszitek a posztnak és csatlakoztok a galéria közösségéhez, a facebookon! Szép nyarat mindenkinek!

Saturday, June 4, 2016

Élménybeszámoló: Indonéz nap a Millenárison

Május 21-22-én nagyszabású Indonéz Jótékonysági Napokat rendezett a budapesti Indonéz Nagykövetség a Millenárison. Aki meglátogatott a helyszínen, tudja, hogy milyen színes, illatos, jóízű, élmény is volt ez... Aki most kihagyta, annak szól ez a beszámoló, mely remélem egyben kedvcsinálóként is szolgál a következő, hasonló rendezvényre!



Már a virányosi Indonéz napon sejthető volt számomra, hogy folytatódik munkakapcsolatom az Indonéz nagykövetséggel, hisz az akkori előadásom és tárlatvezetésem tetszett az azt végig hallgató indonéz szervezőknek,  Bambang Gunawan, Alden VnHou  uraknak (a képen ők láthatók).

Hamarosan el is kezdődött levelezésünk a következő, millenárisbeli programon való részvételemről, melyre nagy szeretettel meghívtak egy kiállítás, egy előadás és egy batikbemutató erejéig. A tematikában szabad kezet kaptam, csak a helyszíni és időbeli adottságokhoz kellett alkalmazkodnom. Előadásomat a batik történetéről és saját, indonéz élményeimről tartottam, jó sok saját fotót vetítve a szöveg mellé. Ez megtette hatását, hisz sokakat a színpad elé szegezett a standok forgatagából.



A közönség soraiból sokan részt vettek a batikfestés-bemutatómon is, érdeklődve körbeálltak, kérdezgettek. Megmutattam a csantingokat, a nyomódúcokat, miközben egy wayang báb kontúrjait rajzoltam ki a fehér vászonra, forró viasszal és csantinggal. Többen annyira belelkesültek, hogy időpontot is foglaltak az otthoni workshopomra! Indonéz témájú festményeimet két helyen, az emeleti diplomáciai fogadáson és a földszinti vásártéren is kiállíthattam.





Két program közti szünetben alkalmam volt  Wening Esthyprobo nagykövet asszonnyal is váltani pár szót. Tudta, hogy Szentendrén van a Galériám és  ígérte, hogy meglátogatja a legújabb kiállítást ! Erre nektek is lehetőségetek van a nyár folyamán, várok mindenkit szeretettel!



A Millenárison szinte minden cég képviseltette magát, aki Indonéziával áll kereskedelmi kapcsolatban. Csodás bútorok, ékszerek, ajándéktárgyak, textíliák, illatszerek vártak vevőikre a standokon. Emellett autentikus indonéz termékbemutatók, ételkóstolók, utazási tájékoztatók zajlottak, miközben a színpadon egy percre sem állt meg az élet. Gamelán zene, tradícionális táncbemutatók, divatshowk váltották egymást és én újra találkoztam Irdával, indonéz táncos barátnőmmel. Róla még hallotok majd itt, a blogban...








 Összességében elmondhatom, hogy ez a hétvége olyan élménydús programsorozat volt, melyre sokáig emlékezünk majd, akár kiállítóként, akár látogatóként. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy a nagykövetség országos kultúrális turnét tervez - többek között az én batikjaimmal is -, mely során vidéki nagyvárosokban lesznek kiállításaim. E programokról, valamint a nyári gyerek-batiktáborról és szentendrei fesztiválokról kaphattok további híreket, ha csatlakoztok a galéria facebook közösségéhez!



Saturday, May 14, 2016

"A természet ölelésében": új tárlat a galériámban!

Aki már ismeri művészetem és látta képeimet, tudja rólam, hogy munkáimat nagyban inspirálja a természet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az utóbbi években családommal hihetetlenül szép tájakat ismerhettem meg, melyek emlékei rendre visszaköszönnek batikképeimben.




 Galériám következő kiállításán, május 28-án ezeket a természet ihlette festményeimet láthatjátok, mégpedig egy izgalmas életúttal és egyedi látásmóddal rendelkező szobrászművész-ékszertervező társaságában, akivel hetek óta készülünk közös tárlatunkra.

 Rozsnyai Béla erdélyi magyar képzőművész, aki 14 évet élt Dániában és Máltán, majd 2002 óta Budapesten alkot. 1980 óta láthatók ékszer-és szoborkiállításai szerte a világban: Marosvásárhelytől NewYorkig, Bécstől Londonig, Kanadán át Máltáig és több Skandináv országban. Ékszerei és rendhagyó szobrai számos nemzetközi design-biennálé első helyezését nyerték el: Máltán, Kanadában, Japánban, Amerikában.






Műveiről és inspirációjáról ő maga így vall:
"Szobraim és ékszereim készítésénél gyakran alkalmazom a viaszveszejtéses öntési eljárást, acél alkotásaim hegesztéssel készülnek. Minden művem kizárólag egyetlen példányban készül, legyen az szobor vagy ékszer. Ékszereim néha részét képezik a szobroknak, vagy ők maguk is viselhető szobrocskák. Ennél a műfajnál számomra fontos a viselhetőség, a funkció, hiszen ez alkalommal a talapzat maga az emberi test. Alkotásaim anyaga acél, ezüst, bronz, kő, különböző féldrágakövek, trópusi fák. Szeretek kísérletezni anyagokkal, felületekkel. A mozgás, dinamika visszatérő elem alkotásaimban. Időtlenségre törekszem és összhangra a természettel. Nem másolom a természetet, de ragaszkodom a vele való rokonsághoz." 
Több közös pont is van az alkotásainkban: viaszt használunk , minden mű kizárólag egyetlen példányban készül, nem másoljuk  a természetet de ragaszkodunk a vele való rokonsághoz!!!



Számomra tehát nagy öröm, hogy legújabb kiállításomat közösen rendezhetem Rozsnyai Bélával, akit most a szentendrei közönség is megismerhet. Szeretettel várok mindenkit  galériámban, május 28-án, 17órakor a zenés megnyitóra, amire mi már nagyon készülünk.
A fotók Béla pesti műhely-lakásában készültek, legutóbbi megbeszélésünk alkalmával, amikor magam is elcsábultam csodás ékszeri között...






 Köszönöm, ha a posztot és a kiállítás meghívóját tovább adjátok, valamint csatlakoztok a galéria közösségéhez!